Sarah J. Maas - Tüskék és rózsák udvara, vélemény

Három hétig olvastam ezt a könyvet, és minden oldalát élveztem - vagy azért, mert annyira jó volt, vagy azért, mert annyira cringe volt. Végül három és fél csillagot adtam neki Moly.hu-n, most pedig elárulom, milyen élmény is olvasni ezt a könyvet.

Ha csak egy rövid ajánlóra vagy kíváncsi, a pozitívumok és negatívumok sorba szedésével, akkor kattints ide.

Ez a bejegyzés csak kisebb spoilereket tartalmaz, amik nélkül nem tudok magyarázni, de a lényegi elemeket nem fedem fel.

Magyar borító

Mint azt az ajánló is írja, ez a videó vett rá, hogy kezembe vegyem a könyvet, közben pedig ez a vicces összefoglaló szórakoztatott.

Miről is szól ez a könyv? Röviden, felajzott tündérek akarnak megtörni egy átkot egy analfabéta emberlány segítségével. Kicsit hosszabban:

Feyre egy elszegényedett családból származik, és vadászni kényszerül, hogy eltartsa sánta apját és két nővérét. Egy ilyen vadászat alkalmával elejt egy farkast, akiről később kiderül, hogy tündér - és a tündér társa cseppet sem örül a farkas halálának. Barátja életéért cserébe Feyréét követeli, de egy kiskapu lehetőséget ad arra, hogy a lány életben maradjon: ehhez azonban el kell mennie a szörnnyel - Tamlinnel - a tündérek birodalmába, Prythianbe.

Egyszerűen hangzik, ugye? Nos, nem annyira. Először is, Feyre inkább a halált választaná minthogy jó élete legyen egy tündér mellett, mert tett egy esküt nagyon régen az anyjának.

Aztán a tündérbirodalomba, azon belül a Tavasz udvarába érve kiderül, hogy Tamlin igazából nem egy szörnyeteg, hanem egy nagyon is szexi tündér. De minő borzalom, egy maszk takarja az arcát, amit Feyre először egy furcsa divatnak gondol, de hamarosan kiderül, hogy valójában egy járvány következménye. De nem kell félni, Tamlin és a többi tündér így is elég helyes.

A vörös szépség Lucien, aki meggyőződésem szerint egy álruhában cameózó Weasley-testvér.

Komolyra fordítva a szót, a járványról nem tudunk meg sokat, mivel szereplőink nem beszélhetnek róla. Feyre azért szerencsére megteszi a tőle telhető legtöbbet azért, hogy minél többet megtudjon róla, miután a könyv egyharmadánál végre leadja a szökésről való álmodozást.

Meg kell említeni, hogy egyáltalán nem kezelik rabként, szabadon járhat-kelhet, csupán akkor korlátozzák a mozgásában, amikor a testi épsége és az élete különben veszélybe kerülne. De azért mégis haza akar menni a családjához, akik utálják, és akikkel talán a telet sem éli túl; holott Tamlin a családja jólétéről is gondoskodott. Őszintén szólva, Feyre cseppet sem bűnhődik a tündérgyilkosságért, tehát még boldog is lehetne.

Végül azért eléri a bűntudat, de megbocsátanak neki, ami azért jó.

Ez a könyv talán nem is lenne több egyszerű, könnyed nyári tavaszi szórakozásnál, ha a végén nem küldenék őt haza, és nem neki kellene véres próbák árán megmenteni a tündéreket. Az utolsó 80-100 oldalon SJM nagyon bekeményít, megéri addig elmenni.

Ez a könyv egyébként egy trilógia része, és mit ne mondjak, el fogom olvasni a következő részt, pedig tudom, hogy egy fontos aspektusa nem fog tetszeni. Ha valaki még csak az elsőt olvasta, írja le a véleményét a főszereplőkről, és tartsa azokat észben a következőben. Az egyik szépség személyiségbeli fordulata engem finoman szólva is felhúzott, dehát mit lehet mondani azon kívül, hogy legfeljebb majd én nem csinálok ilyet a saját szereplőimmel? A rajongók 99%-a végül is szereti ezt a csavart.

Különben is, én Feyre testvérei és Lucien miatt szeretném olvasni a következő részt.

Ismételten, kikapcsolódni és egy új fandomba belemerülni jó, de egy-két problémásabb részre azért figyelni kell.